Országos kéktúra
Szögliget

Jósvafő - Szögliget

Ebben az évben a kéktúra teljesítésünket viszonylag későn tudtuk csak elkezdeni, ebben szerepet játszott a sokáig elhúzódó tél, illetve az, hogy egy kedves kéktúrázó társasággal két már korábban megtett szakaszt (Bányahegy - Mogyorósbánya és Katalinpuszta - Felsőpetény) ismételten bejártunk, így megkezdtük második hivatalos kéktúra teljesítésünk - habár még az elsővel sem végeztünk!

De végül az első áprilisi hétvégén rászántuk magunkat az indulásra, habár a meteorológiai előrejelzések nem túl sok jóval kecsegtettek. Budapestről a Stadionok buszpályaudvarról indultunk szombat reggel a 06:25-ös jósvafői busszal, amivel majdnem öt órás zötykölődés után érkeztünk meg a jósvafői Tengerszem Szálló előtti parkolóba. Lecihelődtünk a bágyadt déli napsütésben, aztán egyből neki is láttunk az ebédnek a buszforduló egyik napos pihenőpadján.
Kényelmesen elköltött ebédünk után csak délfelé álltunk fel és vettük a málhát a hátunkra. A lépcsősoron felballagtunk a Baradla-barlang bejáratánál lévő jegypénztárhoz, ahol egy pillanat alatt elintéztük a pecsételést. Továbbindultunk a szálloda mellett kezdődő lépcsősoron, ami az épületek mögötti kis gerincre vezető ösvényként folytatódott.
A egy-két perces kapaszkodás után a gerincen a Fürkész tanösvény eligazító táblájánál értük el a kék jelzés gyalogútját. Elindultunk rajta jobbra, Jósvafő felé. Egy darabig a gerincen vezetett az utunk, aztán annak a bal oldalán kezdtünk el ereszkedni a falu felé. Egy régi temető néhány sírja között átvágva és egy fakapun áthaladva értük el folyamatosan ereszkedve a jósvafői haranglábat. Innen, a falu feletti magaslatról beláthattuk a Tohonya-patak völgyében fekvő egész falut. Néhány felvételt készítettem, egy-két percig a kilátást is megcsodáltuk, aztán beérve a házak közé leereszkedtünk a völgybe.

Kis fahídon keresztezi a kéktúra a völgy alján futó patakot, aztán a túlsó oldal házainak kertjei mögött indul felfelé a Tohonya-patak völgyében. A tavaszi hóolvadás miatt a kristálytiszta patak szélesen és vadul rohant lefelé, alig fért el a medrében. Az utolsó házak után a kéktúra ösvénye visszaereszkedett a völgy aljába és a patak mellett kanyarogva értük el a Nagy-Tohonya-forrást, a Tohonya-patak szülőanyját. Néhány percig bámultuk a hihetetlen erővel a föld alól előtörő forrás vizét aztán továbbindultunk felfelé a völgyben.

Másfélmillió Lépés Magyarországon - 02 - A Hernádtól a Sajóig

Csodálkozva tapasztaltuk, hogy továbbra is mellettünk csörgedezik egy patak, aztán csak a térképről tudtuk meg, hogy a Tohonya-pataknak van még egy forrása: a Tohonya-forrás (gondolom a kisebbik, bár nincs előtte semmilyen jelző). Ahogy haladtunk, a völgy egyre szűkebb lett és a Tohonya-patak fittyet hányva a medrére egyre jobban kikívánkozott a kocsiút keréknyomaiba. Általában három ágban haladt a patak: baloldalon a tulajdonképpeni medrében és a két keréknyomban egyszerre! Mi pedig folyamatosan kerestük az éppen legjárhatóbb szárazulatot a patak ágai között!

Nagyon szép, de fárasztó út után érkeztünk meg a Tohonya-patak kiszélesedő felső völgyébe, ahol már száraz lábbal mehettünk tovább. A továbbiakban a völgy kétfelé ágazott, minket a kitűnően felfestett jelzések a jobb oldali, keskenyebb ágba hívtak. Itt sem mentünk sokáig, mert már messziről feltűnt egy fa irányjelző tábla, ami a kéktúra új nyomvonalát mutatva (2001-ben lett a korábbi nyomvonal megváltoztatva) eltérített bennünket a völgy alján haladó kényelmes utunkról. A tábla jelzését követve egy meredek ösvényen kikapaszkodtunk a keskeny, szurdokszerű völgyből egy széles, füves dombhátra. Eltűnt minden jelzés, de mi az alig látható nyomokat követve átvágtunk a mezőn és a túlsó oldalon, a már enyhén lejtős részen megpillantottuk egy ház sarkára festve a következő kék jelzést.

Elértük hát a Hucul ménes karámjait, amit a térképünk is jelzett. Még az épületek előtt jobbra tértünk egy jól kijárt földútra, ami a karámokat széles ívben megkerülve tovább vezetett bennünket a Szelce-völgy felé. Felvettük a jobbról érkező sárga jelzést aztán egy távvezeték nyomvonalában a piros jelzés földútja is keresztezte az utunkat.

Továbbhaladva szinte kinyílt előttünk a széles, füves aljú Szelce-völgy, a piros jelzés arra haladt tovább, de mi a sárga jelzéssel együtt átvágtunk rajta egy kisebb oldalvölgy felé tartva, majd annak az elkeskenyedő végén beléptünk az erdőbe és felkapaszkodtunk a dombgerincre. Fenn a sárga jelzés jobbra, mi a kéket követve balra tértünk.
Ligetes, tisztásokkal tarkított erdőbe értünk, utunk a jelzéseket követve földutak között tekergett. Szerencsére itt is és végig az egész utunk során a kék jelzések megbízhatóan vezettek bennünket! Körülbelül egy órás út után a sárga jelzés visszatért jobbról és a kékkel közösen ereszkedett vissza a Szelce-völgybe. Keskeny aszfaltutat értünk, amin néhány perc alatt eljutottunk a szelcepusztai Erdész Szálló épületeihez (közben a piros jelzés is megérkezett az aszfaltútra).
A nagyobbik épület előtti pihenőpadokon hosszabb sziesztát tartottunk, aztán indultunk csak tovább az utunkon. Hamarosan elhagytuk a kis aszfaltutat, fenyves és egy bekerített terület határán haladt a földutunk, aztán egy hajtűkanyarral leereszkedtünk a Patkós-völgybe. Eseménytelen út vette itt kezdetét, általában azt figyeltük, hogy a völgy elején még kicsi csermely hogyan duzzad a beleszaladó kis erecskék jóvoltából széles, zúgó Ménes-patakká. A völgy alsó szakasza már eléggé sáros volt, szerencsére nemsokára a jelzések balra hívtak minket egy kis oldalvölgybe.
Itt sem maradtunk sokáig, a jelek letértek a völgy alján futó földútról és meredeken nekiindultak egy gyalogösvényen a jobb oldali hegyoldalnak. Az ösvény sűrű fenyvesen vágott át, sokat bujkáltunk a kidőlt fák alatt-felett, amíg kiértünk az itt is ligetes-tisztásos fennsíkra. Kényelmes séta volt a további utunk egészen Derenkig. A romközséget húszperces, laza gyalogtúrával értük el az erdőfoltok között kanyargó keréknyomokon.

Derenk sorsa 1938-ben pecsételődött meg, amikor Horthy Miklós úgy döntött, medverezervátumot hoz létre a környéken, hogy kedvére vadászgathasson. A falut öt év alatt kitelepítették, és a házakat lerombolták. Aztán a rezervátum csak nem jött létre (ebben gondolom szerepet játszott a II. Világháború és Horthy távozása is), de a falut nem építették újjá. Még 1942-ben egy keresztet állítottak a régi templom helyén, 1994-ben pedig egy kis kápolnát is felszenteltek mellette.
A kéktúrás pecsétet a földút melletti fa oldalán találtuk meg. Gábor leült pihenni a meleg napsütésben, én pedig felballagtam a romos iskolaépület mellett a kis dombtetőre a kereszthez és a kápolnához.

Másfélmillió Lépés Magyarországon - 03 - Keresztül a Bükkön

Továbbindulva hamarosan ismét egy keskeny aszfaltutat kereszteztünk, innen pillantottuk meg először Szád-vár hegyét. A romok egy magas, szinte teljesen szabályos csonka kúp alakú hegy (a Várhegy) tetején ültek. Ezután az erdőbe visszatérve a várromokat szem elől tévesztettük és a Vár-kert tisztásait elérve láttuk csak, hogy szinte már a hegy tövében állunk. A kék rom jelzések indultak innen a várrom felé, mi is arrafelé indultunk, hiszen a romokon kívül az aznapi szállásunkat, a Szalamandra-házat is ezen az úton tudtuk a legegyszerűbben megközelíteni.
A kék rom jelzésen egy magasabban fekvő tisztásra kapaszkodtunk fel, itt egy magányos fán balra induló piros rom jelzéseket vettünk észre. Csodálkozva nézegettük a térképet, mert a romokhoz valóban ez a jelzés kapaszkodott fel a térképünk szerint, de a hegy egy másik pontjáról indulva. Arra gondoltunk, hogy a jelzésfestők csak jobban ismerik az utat, elkezdtük hát követni a jeleket.

Az ösvény azonban csak nem akart felfelé kapaszkodni a hegyre, ezért aztán ahol a meredek hegyoldalban egy felfelé induló ösvényt pillantottunk meg, elindultunk rajta. Kemény, combos kapaszkodóval értük el a hegytetőn álló romokat, aztán amikor felértünk, mindketten szótlanul lihegtünk csak néhány percig. Utána persze elindultunk körülnézni a falak között.

Mindkettőnket meglepte a romok monumentalitása, alapterületét tekintve ez a vár a nagyobbak közül való volt. A szemre legalább egy hektáros területen mindenhol falak, tornyok maradványaiba botlottunk, bármerre is indultunk. Persze bebarangoltuk a teljes várat szép kilátást nyújtó pontokat és ép falakat keresve. Mindenkinek csakis ajánlhatjuk ennek a szép várromnak a megtekintését, a falak festői szépsége és az innen nyíló kilátás megéri a kapaszkodás minden fáradtságát. És ráadásul erről a várromról korábban még csak nem is hallottunk!
Persze fenn a romok között szinte rögtön megtaláltuk a piros rom jelzéseket, aztán a hosszas nézelődés után már az alkonyatban indultunk el a jelzés ösvényén, hogy megérkezzünk a Szalamandra-házhoz. Kényelmes sétával ereszkedtünk le a vártól a kék rom jelzésig, onnan pedig továbbra is a piros rom jelzést követve a turistaházig.
Fáradtan érkeztünk meg a Szalamandra-házba, szerencsére néhány perces papírmunka után már elfoglalhattuk a hálóhelyünket! Egy nyolcágyas szobában mi voltunk az egyedüli lakók. Gyorsan lezuhanyoztunk, aztán tiszta ruhát véve kényelmesen megvacsoráztunk.

 
Forrás: http://www.kektura.click.hu/

 

Online foglalás/Online booking

Nomád Baradla Turistaszálló

A turistaszállóban egész éveben 2 , 3 és 4 ágyas szobák várják vendégeinket.
Foglaljon most>>

Nomád Baradla Rönkfaházak

Összkomfortos, 50 m2, 7 ágyas új építésű rönkfaházakkal várunk minden kedves ideérkező vendéget.
Foglaljon most>>

Tájékozódjon Árainkról

Vendégek komfortfokozattól függően választhatnak az olcsó szálláshelyektől a valamivel magasabb árfekvésű igényes, új rönkfaházakig.
Nézze meg árainkat>>

Programajánlatok/Programs

Barlangtúrák

A látogatók többféle barlangtúra közül választhatnak, melyek állandóak vagy a forgalom függvényében indulnak. 
Bővebben

Felszíni túrák

Jól kiépített tanösvény és túraútvonal-hálózat (Országos Kéktúra). Ajánlott térkép: Cartographia Gömör-Tornai karszt.
Bővebben

Osztálykirándulások

Az erdei iskola program központi témája az ember és a természet kapcsolata, az ember-természet kölcsönhatás értelmezése.
Bővebben

Információk/Useful information

ANPI Eseménynaptár 2013.

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága által kiadott 2013. évre érvényes programajánlatokat olvashatja itt.
Bővebben

Barlangtúra indulási időpontok és árak

Megtekintheti az ANPI által kiadott 2012. évre érvényes barlangtúra indulási időpontokat és árakat.
Bővebben

Felszíni túra indulási időpontok és árak

Megtekintheti az ANPI által kiadott 2012. évre érvényes felszíni túra indulási időpontokat és árakat.
Bővebben

Rólunk írták/Articles about us

Rólunk írták

A szallas.hu portálon írták rólunk.
Bővebben